Nincs pénz

Kivagyok már ezzel a melóval, hogy éhbérért gürizzek! Mások milyen pénzeket kapnak, nekem meg basznak megfizetni a munkámat. Hát, hogy lehet ennyiből megélni? Elmennék gyárba három műszakba, még akkor is többet keresnék, még szabadidőm is több lenne. Három nap meló, három nap otthon. Mindent el tudnék intézni. Sokkal jobb. Mert ez így nem jó semmire. Semmire nincs pénz. Itt ülsz egész nap a semmiért. Ez a faszom telefon is... Állandóan lefagy. Oszt' 120.000 volt. Ennyit ér. Most vehetek másikat. Miből? Mikor semmire nincs pénz. Mondjuk most akciós. 140-ről 110-re. Na, majd fizukor... Ha marad annyi. Mert mindig elmegy mindenre a pénz. Csak arra nincs, amiére kéne. Nem lehet kijönni ennyiből. Alig várom, hogy leketyegjen a tévé részlete is. Azok is állandóan hívogatnak, hogy ilyen kedvezmény, olyan kedvezmény. Persze hitelre. Azt hiszik ezek, van nekem arra pénzem? Nincs.

Komolyan mondom, nem tudom, a volán is mit képzel már magáról! Ócska, szar buszok, szar menetrend, és ezért fizessek ki havonta 7000 forintot. Ezért! Álljak ott hóban-fagyban, mire odaér. Járnék én kocsival dolgozni, de hát, nincs pénz. Mondjuk épp néztem egyet. Nem drága. Igaz, 2400 köbcenti, de nem eszik sokat. Neten írták. Öt liter. Az semmi. Városban kicsit több, de ésszel kell használni. Japán. Japánt kell venni, a többi szar. Német? Az sokat eszik. Francia? Hagyjad már! Nem olyan drága a japánba az alkatrész. Meg ez nem romlik el. Nem annyit. De a szerviz is átverés. Tudom én, mi megy ott, sógorom mondta. Úgy átbasszák az embert a pénzéért, csak lesel. Na, mindegy. Ha jobban kiszámolom, olcsóbb, mint a bérlet. Havi 7-ből megvan a benzin. Simán! Csak kell rá műszaki. Az is egy lehúzás. Milyen drága már, oszt' nem is csinálnak vele semmit. Azt hiszik ezek, az embernek mindenre van pénze. Mikor lassan enni sincs mit. Benzint is hova felemelik már... Szerdától 9 forint. Menjenek már a picsába! Pedig autóval jobb lenne. Az háztól-házig visz. Nem úgy, mint az a szar busz. Aztán már egy jegy is mi drága! Biciklivel kéne járni, mer' én ennyit nem adok ki bérletért. Minek? Csak munkába járok vele. Lehúzás!

Nyaralni? Hova mennénk? Miből? Járdaszigetek esetleg... Nincs erre az embernek pénze, hogy nyaralgassanak világba. De hát, mire van itt? Semmire. Mi lesz itt ennyiből, hallod... Hazamegyek anyámékhoz, az is mennyi pénz! Még vonattal is. Nemhogy kocsival. Áááh, nem! Néztünk ilyen külföldi szállást. Félpanzió. De hát, nem a mi pénztárcánkhoz szabták azt. Csak a repülő 15, az kettőnknek már 30. Nem futja. Pedig mennénk. De nincs pénz. Mondjuk azon izéltem, ha kocsival kimennénk... Akár abban aludni is lehet. Meg ugye nem kell kaja. Csinálunk szendvicset. Hát, mennyit elkérnek kint egy étteremben, mit gondolsz? Sokat. Kurva drágák ezek. Mindegy, idén sem megyünk sehová. Csak itt a közelben. Wellness hétvége. Elég az. De még ez sem biztos. Pénztől függ. Mondjuk már egyet lefoglaltunk. De az meg csak három nap. Ilyen négy csillagos izé. Jó az. Elég az. Annyi belefér, többit majd, ha fizetésemelés lesz. Haha! Addig meg ez van.

Tegnap is úgy felhúztam magam a boltban. Venni akartam egy joghurtot, tudod, csak így reggelire, hogy ne legyek éhen egész nap. És akkor 100 forint. Egy olyan kis szar! Meg egy flakon vizet vettem, az is 100 forint. Érted? Egy flakon víz. Oszt' az csak víz. Nem kóla meg izé. Víz. Más meg mekizget. Aztán még csak jól sem laksz vele. Az is milyen méregdrága. Egy kis vacak hambi. És még szar is. Meg káros. Mérgező. Na, mindegy. Ezek a multik kicsinálják az embert. Úgy kihúzzák az ember zsebéből a pénzt, hogy csak na. Azt hiszik, itt mindenki milliomos. Hogy itt mindenkinek van 400 forintja 1 liter olajra. Van, akinek 200 forint sincs. Meg 100. Gyereknek is vettem egy csokit. Nem is a drágábbik fajtából, érted, akciós volt a Milka. Azt' az is 300 forint! Hallod, felbontja, öt perc múlva semmi nincs belőle, csak a papír! De nem sajnálom én tőle, nehogy azt hidd! Hadd egye! Csak hát, 300 forint egy csokiért. Meg akkor ugye mindig kell valami otthonra is. Mosószer? Az is már olyan horror áron van. Doboz cigi is egy ezres. Az olcsóbbik, nem is a drága.  Nem tudok kijönni a boltból 5000 alatt. Őrület! Mondom neked, pár éve mindenből meg tudtam venni a jobb minőségűt. Most meg alig várom a fizetést. Mert mire mindent megveszek, nincs belőle semmi hó végére. És akkor meg sem tudok venni mindent. Csak ami nagyon szükséges. Múltkor is kimentünk a Metróba. Csak pár apróságért. Csak ami épp kellett otthonra. Tej, liszt, rizs, ilyenek. Oszt' 30.000 forint. Jó, na! Hohes C, és? Néha nekem is jár. Meg kell télre a vitamin. Jaj, Karácsony sem tudom, hogy lesz megoldva. Ma még boltba is kell menni. Ahj! Mindig kell valami. Még ha lenne rá pénz. De nincs.

Ezek a bankok is. Kapom az SMS-t, ha kell, ha nem, hogy ilyen díj meg olyan díj... Megszüntetem a francba! Nem kell nekem folyószámla. Férjemnek is mondtam, szüntesse megfele. Engem nem érdekel. Ezek is csak bezsebelik a pénzt. A semmiért. Mert miért? Azért fizessek, mert használom a kártyát? Arra van, nem? Máshogy hogy jussak a pénzemhez? Na, mindegy. Megmondom én a főnöknek, adja kézbe a zsozsót. Nem kell itt utalgatni. Amúgy is késve kapom meg. Más már rég megkapta a pénzét, nekem még sehol. Ez is a bank miatt van, bazdmeg! Más banknál még aznap megkapod, amikor utalnak. Itt meg? Egy-két nap. De ez volt olcsó. Volt ilyen kedvezmény, hogy most elengedik a kezelési költséget. Ez sokkal jobb, mint a többi, nekem hidd el! Olcsóbb. Azért jobb. ATM? Hát, egy van. De én felveszem egyben. Tőlem nem fogják kicsalni a pénzt. Leveszem mindet egyben. Akkor nincs miből levonni. Haha! Nincs erre még pluszban nekem, hogy felvételért fizessek. Ezek is azt hiszik, mindenre van. Pedig mire van? Semmire.

Lyuk az ajtón

Undorodom a nyalis emberektől. A munkahelyemen is látom mindennaposan, hogy a kollégák ott lihegnek a főnök nyakában. Alig ér be a vezetőnk az irodába, máris rárepülnek. Eleinte természetesen munkahelyi témák, a feladatok részletes taglalása, hogy mi mindennel kész vannak már, ezzel is megveregetve saját vállukat, és ezzel egyetemben a főnökből is kierőszakolnak maguknak pár dicsérő szót. Ha ezen túl vannak, jöhetnek a személyesebb témák, szigorúan igazat adva mindenben a főnöknek. Mellette el kell mesélni, mit csináltak a hétvégén, hol jártak és mit vettek - mintha bárki kérdezte volna vagy bárkit is őszintén érdekelne.
Úgy fest, a főnökkel való látszat barátság jól bevált recept, mert ezzel mindenre képesek szert tenni, amit csak kigondolnak. Alapvetően piti dolgokról van szó (egy alapvetően piti cégtől mást nem nagyon lehet várni), és csettintésre megkapnak mindent, ami szerintük a hatékony munkavégzéshez nélkülözhetetlen. Mindegy, ebbe most nem megyek bele, csak eszembe jut róla egy régi sztori, mely számomra egyfajta tanmeseként idéződik fel bennem időről-időre.

Az általános iskolás éveim alatt sokszor megkaptam, hogy vagyok én is olyan okos, mint a nővérem, de a szorgalmam és a magatartásom meg sem közelíti az övét. Jó tanuló voltam, mindig a legjobbak közt jeleskedtem, tényleg nem volt gond az eszemmel, de az is igaz, hogy utáltam a tanulást, és minden másra hamarabb kapható voltam, mint hogy a könyv felé görnyedjek és megcsináljam a leckét.
A magatartásom épp csak annyira volt rossz, mint bármelyik valamirevaló fiúnak, de mellette szerettem olyanokkal haverkodni, akikkel mindig elkövethető valami csíny vagy rosszaság, ami aztán színesebbé tette a napunkat. A haverok megválasztása miatt is értek támadások mind tanári, mind szülői oldalról; miért barátkozom ezzel meg azzal, és miért nem barátkozom inkább a jó tanuló, rendes (értsd: stréber) gyerekekkel. Folyton két tűz között voltam e téren: egyik oldalról a rossz gyerekekhez húzott az eleven természetem, másik oldalról a jó gyerekekhez húzott a megfelelési kényszer. Próbáltam valami köztes megoldást találni, hogy mindkét oldal képviselőivel jóban legyek, de hosszabb távon ez sosem működött.

A testnevelés sosem tartozott az erősségeim közé. A kötélmászást sosem tudtam megcsinálni, arra kaptam kegyelemkettest, hogy legalább a csomóra ráálltam összekulcsolt lábakkal. Amikor mindenkinek végig kellett másznia a bordásfalon, mindig miattam akadt meg a sor, a mögöttem jövők pedig folyamatosan lökdöstek, hogy haladjak már, mert a tanár ordít, nekem meg annyira tériszonyom volt, hogy képes voltam teljesen leblokkolni még akkora magasságban is - már ha az magasságnak nevezhető. Futásnál rendszerint utolsók közt teljesítettem a tíz kört, hacsak az asztmámra hivatkozva nem álltam félre. Míg én a négyüteműket nyomtam a terem egyik sarkában, ahol senkit sem zavartam a jelenlétemmel és a lemaradásommal, a többiek már játszottak. Szóval, piszok béna voltam mindenben, ami tesi. És a tanár... Na, igen. Mindig kaptam néhány önbizalom-romboló megjegyzést, persze üvöltve, ahogy ez egy tornatanártól már-már joggal elvárható.
- Nem igaz, hogy nem tudod megcsinálni! Már a lányok is végeztek vele.
Ő tanította a fizikát is, amit akkoriban nagyon szerettem. Otthon folyton áramköröket építgettem, így mire az elektromosság témaköréhez értünk a tananyagban, már mindent tudtam róla. Mindig érdeklődő voltam, minden feladatot megcsináltam, még a szorgalmi részt is. Mégis folyton úgy éreztem, ennél a tanárnál nem tudok érvényesülni. Sokszor hangoztatta, hogy nem fogja összemosni a testnevelést a fizikával, így akinek nem megy a sport, az nem szenved semmilyen hátrányt a fizikaórákon. Így indult a legelső óra is, aztán belevágtunk az anyagba.
- Mi az energia? Amikor tornaóra előtt Zsóka megeszi a rántott húsos zsemléjét, abból lesz energia, abból fogja lőni a gólokat a kéziben. De ha chipset eszik, energia nulla, akkor nem fog annyi gólt lőni. De ha megeszik egy csokit, a cukorból lesz energia. Mi a kölcsönhatás? Amikor Ági eldobja a labdát és eltalálja vele a kapust, aki ettől majdnem elesik, átadja az energiáját, kölcsönhatásba lépnek. Érti mindenki?
Helyben vagyunk. Nem szenved senki semmilyen hátrányt, de az első órán mégis azokkal hozott fel gyakorlati példákat, akik tornából a legjobbak. Éreztem, hogy valamit fel kell mutatnom a másik oldalról is, ide kevés lesz a soros és párhuzamos kötésű áramkörök közötti különbség szemléltetése.
Voltam olyan hülye, hogy pár alkalommal még az iskola utáni edzésre is elmentem. Oda, ahonnan a jó tesisek menekültek, mert bármennyire is széthajtotta őket a tanár, minden megyei mérkőzést elbuktak, így utána még durvábban kihajtotta a szuszt belőlük, persze előbb alaposan kidühöngte magát az eredménytelenség miatt. Pár alkalom után beláttam, nincs keresnivalóm ott.

Hatodikosok voltunk, amikor az egyik testnevelésóra végeztével az öltözőbe vonultunk. Mindig volt olyan, aki két perc alatt ruhát váltott, és mindig volt olyan, aki az egész szünetet elszöszmötölte az öltözéssel. Folyamatosan járkáltak az emberek ki-be, de az ajtó rendszerint nyitva maradt, ami miatt a bent maradók elkezdtek kiabálni. Sokadik ilyen alkalom után az egyik srác, Zoli, aki pont az ajtóval szemben ült, úgy gondolta, lábbal behajtja az ajtót. Nem akart kárt okozni, de nem volt kedve felállni a padról, és sikerült akkora erővel rúgnia, hogy egy cipőorrnyi lyukat ütött az ócska farostlemezen. Egy pillanatra meglepődött, hisz erre ő sem számított, majd az egész öltöző nevetésben tört ki, mert ez akkori fejjel egy tök kemény dolog volt, hogy valaki "csáknoriszi" mozdulatokkal betette az ajtót. A történetnek hamar híre ment a szünetekben, így jóval több ember tudott az ajtó ellen elkövetett merényletről, mint akik valójában jelen voltak.
Aztán valaki úgy gondolta, szerez magának egy jó pontot, ha jelenti az esetet a tanárnak. Nem derült ki, hogy ki volt az, de valószínűleg közülünk tette valaki, ugyanis a következő óra végén a tanár pár szó erejéig mindenkit visszatartott.
- A múlt héten valaki berúgta a fiú öltöző ajtaját. Felmerült egy név, de azt szeretném, ha itt maradnának azok, akik látták az esetet és meg tudják erősíteni, ki volt az. Semmilyen következménye nem lesz, sem azoknak, akik elmondják, sem azoknak, akik nem. De az ajtót ki kell fizetnie a tettesnek. Szóval, aki tud valamit, az maradjon itt, a többiek mehetnek átöltözni.
Egyértelmű volt, hogy az a valaki már mindent elmesélt, csak biztossá és egyértelművé kellett tenni a dolgot azzal, hogy több forrásból erősítik meg a sztorit. A csoport egyik fele elkezdett kiszállingózni a tornateremből, míg a másik a tanárhoz közelített. Úgy éreztem, eljött az idő: ha most elmondom, amit tudni akar, akkor majd máshogy kezel, végre nőni fogok a szemében, és úgy kezel, ahogy azt megérdemlem. Maradtam. Ahogy körbenéztem, nem láttam magam körül azokat, akikkel igazán jól éreztem magam az iskola falai között és azon kívül. Talán egy-két ember volt ott velem, akiket kedveltem. Egy pillanatra elbizonytalanodtam.

Maradjak vagy menjek? Még nem késő, még elsétálhatok onnan. De nem. Ha maradok, akkor sikerül bevágódnom a tanárnál. De mit keresnek itt lányok? Lányok! Ők nem is láthatták az esetet, hisz nem lehettek ott a fiú öltözőben. Menjek vagy maradjak? De itt maradt az összes éltanuló, nekem is ezek közé kellene tartoznom, nem? Maradjak vagy menjek? Késő.

Miután az utolsó távozó mögött bezárult a tornaterem ajtaja, a tanár rátért a tárgyra.
- Zoli volt?
Egyszerre mondtuk ki a megerősítő igent, majd elmehettünk átöltözni. Az öltözőben csend volt. Senki nem szólt a másikhoz, senki sem poénkodott, senki sem aggódott a következő órai feleltetés miatt. Mindenki csendben átöltözött, összepakolt és ment a következő órára. Az ajtót kifizettették Zolival, a lyukat pedig a lehető legolcsóbb megoldással foldozták be. Még csak ki sem cserélték. A sérülés nyoma a későbbiekben is látható volt.
Otthon elmeséltem nővéremnek az esetet, aki csak ennyit kérdezett:
- Te ilyen kis árulkodós vagy?
Hebegtem valamit arról, hogy ez tulajdonképp nem árulkodás, mert azt valaki már megtette, én csak megerősítettem.
- Ez akkor is árulkodás.

A későbbiekben bántott a dolog. Átgondoltam. Származott bármi hasznom abból, hogy köptem? Nem. Volt bármi okom is arra, hogy bemártsam egy osztálytársamat? Nem. Habár nem volt szép dolog berúgni azt az ajtót, attól még nekem nem kellett volna mindenáron tanúskodnom. Tulajdonképp az egészhez semmi közöm nem volt, kimaradhattam volna belőle. De el akartam érni valamit, amit az addigi úton képtelen voltam.
Hogy sikerült-e a tervem az árulkodásom után? Nem. Ugyanaz a béna gyerek voltam, aki egy fekvőtámaszt sem volt képes megcsinálni, és a tanárnak ugyanúgy nem tudtam megfelelni, bármivel is rukkoltam elő a fizikaórákra és akármennyire is igyekeztem a tornaórákon.
De valami talán mégis változott; attól kezdve eldőlt bennem, hová is akarok tartozni igazán, és inkább spanoltam a trógerekkel, mint a nyalis brigáddal. Rájöttem, nem vagyok olyan és nem is akarok olyan lenni, nem akarok közéjük tartozni. Nem azt tartottam szem előtt, kinek kell megfelelnem, és úgy egyáltalán megfelelni sem akartam senkinek. Azt csináltam, ami nekem tetszett. Persze utána még inkább hallgathattam, hogy "te ennél többre vagy képes" meg a "bezzeg a nővéred" kezdetű mondatokat, de akkor sem csináltam azt, amit elvárnak, csakis olyat, amit önszántamból akarok.
Gondolkodtam már azon is, hogy talán ma előrébb járnék a ranglétrán, ha annak idején inkább a másik csoporttal kötök szorosabb barátságot, és köztük mára megtanultam volna térdre ereszkedni a feljebbvalók előtt... De vajon akkor jól érezném magamat a bőrömben vagy akkor önmagamtól is hányingert kapnék, mint ahogy most is rosszul vagyok az ilyen emberektől? De közülük páran többre vitték, mint én. Azt hiszem. Legalábbis amennyire tudom, ki hogyan él manapság. Mindegy. Azt tudom, hogy nem vágyom közéjük, még ha ezzel nem is tudok felfelé törni. Inkább maradok önmagam. Ez elvi kérdés.

Azóta is eszembe jut ez a kis történet. Talán ennek is köszönhető, hogy a későbbiekben sem jöttem ki néhány tanárommal, és talán emiatt nem nyalok be tövig a főnökömnek sem. Többször lejátszottam már fejben: ha egyszer sikerül elkerülnöm erről a munkahelyről egy komolyabb céghez, akkor én leszek az, aki lefetyeléssel mindent elér magának, figyelmen kívül hagyva mindent és mindenkit. Végül mindig arra jutottam, hogy nem menne. Mert nem azzal akarok elérni valamit, hogy egy felettem állónak csókolgassam a hátsóját az előrejutásért. Mert az nem én vagyok, nem tudok és nem is akarok olyan lenni. Mert mindig emlékezni fogok arra az ajtóra és a rajta tátongó lyukra.

Amikor nem fér bele a büdzsébe

Van egy bizonyos csoportja a főnököknek, akik mindenből a legszebbet, legjobbat, legegyedibbet akarják, de mindezt ingyen vagy legalábbis nevetségesen olcsón. Ezen belül is két tábor van. Az egyiknek határozott elképzelései vannak, de ehhez nincs tőke - róluk nincs is mit beszélni. A másiknál van pénz az elképzelések megvalósítására, de úgy gondolják, nem fizetnek annyit, amennyit egy megfelelő szakember elkér a kivitelezésért. Meggyőződésük, hogy a kérés nem akkora volumenű, amiért sok tízezret ki kellene fizetniük, mindamellett ők mindig jobban tudják, mire mennyi idő szükséges, holott a legtöbb esetben nincsenek tisztában vele, mivel is jár valójában a feladat. Ők azok, akik a meglévő alkalmazottakból próbálnak olyan tudást kisajtolni, melyekre a rendelkezésre álló munkavállalók nem hivatottak. De hát, az alkalmazott azért ül ott, hogy mindent megoldjon, nemde?

Na, azért telefonálok, mert bannert kéne szerkeszteni. Nem ilyen nagy valamire kell gondolni, csak van ott a képen az a csaj, na, azt kéne úgy, hogy jobbról jöjjön be a közepéig. Nem, nem beúszással. Hanem mintha sétálna. Érted... Ez olyan nagy valami? Aha. Akkor ezt nem tudod megcsinálni? Neten utánanézel? Nem lehet ez akkora dolog. Millió leírás van. Grafikus? Nem kell ehhez. Ez csak egy kis 300x200-as banner, nem nagy valami. Akkor csak úgy, hogy jobbról beúszik a csaj képe? Azt sem? Fúúú, de ez nagyon kell! Ennek a bannernek ma indulnia kell. De még várunk hozzá anyagot. Addig azért el tudod kezdeni. Nem? Jó, akkor... Nem tudom. Egyeztetek az ügyféllel. Addig rákeresel? Hátha. Tényleg nem nagy meló ez. Csak annyi kéne, hogy a kép jöjjön be jobbról, meg a szöveg betűnként villanjon fel, aztán ússzon ki, majd jöjjön vissza pirossal. Ja, meg kell rá egy gomb is. Részletek vagy ilyesmi felirattal. Na, jó, megkérdezem akkor a grafikust. Csak tudod, ez nagyon fontos lenne, mert már az ügyfél türelmetlen. Meg nem hiszem, hogy ehhez grafikus kell. Biztos nem tudod? De ez csak pár kattintás... Nem? Na, mindegy.

Figyelj már! Te ugye értesz ilyen grafikai dolgokhoz, igaz? Photoshop? Na, az! Lenne itt egy infógrafika, össze kéne szerkeszteni. De nekem ez még ma kéne. Fél óra alatt meg tudod? Nem nagy meló ez, fél óra alatt meg lehet csinálni. Na, átküldöm mailben. Mindjárt megy. Megnézed? Megvárom. Aztán elmondom, hogy mit hogyan kell. Szóval, vannak ott azok a képek... Látod? Másodikat nyisd meg! Nem az? Akkor az lemaradt. Várjál, új mail! Na, átment. Szóval, beszkenneltem egy ilyen skiccet. Én rajzoltam. Ebből szerintem, tökre érthető az egész. Semmi bonyolult. A képeket össze kéne kötögetni vonalakkal. Az megy, nem? Ez elég alap. Ennyit még én is tudok. És akkor kellenének oda ilyen ikonok. Ikont tudsz szerkeszteni? Nem kellenek bonyolultak. Az egyikre kell egy táncoló angyal a szivárvány hátán, a másikra meg egy new yorki meteorzápor. Mondom, semmi extra. Ja, hogy ilyet nem tudsz... Mert ez olyan nagy valami? Hát, ezt csak össze kell kattintgatni, nem? Illustrator? Azt nem ismerem. Meg lehet ezt Photoshopban is. Meg olyanra kéne megcsinálni, ami a honlapon van, olyan narancssárga. Tudod, van olyan a Photoshopban, hogy ilyen mintavétel gomb. Ott oldalt. Na, azzal meg tudod nézni. Nem nagy valami. Meg valami szép betűtípus kéne. Mögé meg átmenet. Meg az egyik képről le kéne szedni egy épületet. Meg egy embernek az árnyékát. Nem, nem az egészet, csak az árnyékot. Mert miért nem lehet? Grafikus? Nem kell ehhez. Ezt még én is megcsinálnám, csak nincs rá időm. Ennek egy óra múlva kint kell lennie a honlapon. Ezt csak össze kell kattintgatni. Semmi az egész. Akkor olyat tudsz, hogy ott az egyik képen, a csoportképről leszedni egy-két embert? Nem... Mert azok már nem dolgoznak a cégnél, minek legyenek rajta. És kitakarni? És odarajzolni valamit? Jó, akkor felhívok egy grafikust. Bár nem hinném, hogy ehhez grafikus kell. Ehhez alap Photoshop tudás elég. Jó, keresek akkor egy grafikust.

Most kaptam meg a videókat. Átküldtem neked mindet. Ezeket kéne megvágni. De ízlésesen! Mondom, sorban. Az első az rendben van, csak berakod, csinálsz rá feliratot, logót, keversz alá zenét, meg fel kéne gyorsítani kicsit a képet. Ez nem olyan nagy dolog. Aztán a másodiknál elcsúszik a hang. A harmadiknál nagyon remegett a srác keze. Lehet kezdeni valamit ezzel az ugrálással? Hát, ez ilyen lett, nem tudjuk újra felvenni. De nem tudod gépen kijavítani? Hát, hogy ne remegjen. Aha, nem... Mindegy. Negyedik videó... Ott valamiért nagyon recseg a hang. Azt ki tudod tisztítani? Miért nem? De egy kicsit tudsz rajta javítani, nem? Nem nagy kunszt ez. Megcsinálnám én is, de nem bírja a gépem. Tiéd sem? Pedig sokkal jobb géped van. Az a helyzet, hogy időm sincs rá. De ezt még maholnap fel kell tölteni a Youtube-ra. Na, ötödik. Erre kéne valami jó kis effekt. Nem tudom, valamit játszani a fényekkel. Érted... De fel tudod világosítani? Na, akkor elég lesz annyi. Megnéztem, amit tegnap csináltál. Jó lesz, csak annyit kérnék, hogy a kettes videót cseréld meg a négyessel... A hetedik teljesen rossz. A nyolcast nem is értem, minek raktad bele. Én? Én ilyet nem írtam. Na, mindegy, a kilencediket rakd az első elé, azzal kezdődjön, a másodikat meg rakd a végére! Igen, és a hatost visszafelé kéne lejátszani, fordítva legyen. Jó, meg a hármasról szedd le a feliratot, meg annak a második fele nem is kell! Az elsőt, ami most már ugye a második lesz, azt forgasd el 90 fokkal! Meg az egész nagyon hosszú. Tizenhét perc, ki néz meg ennyit... Le kell menni 5-6 percre. Vágj ki belőle részeket! Amúgy nagyon tetszik, csak ezt a pár módosítást csináld meg, légyszi! Ez mennyi idő? Tíz perc alatt megvan? De hát, ez már kész van, most ez a pár apró módosítás nem lehet olyan sok. 2 óra? Renderelni? Az mi? Ja, elmenteni? Olyan sok? Meg még a vágás is 2 óra? Nem kell arra annyi. Ja, hogy lassú a gép. Aham. Csináld! Jó lesz ez.

Az egyik ügyfélnek e-book kell. Ilyen magazinszerű, de nem kell annyira profin összerakni. Csak képek lesznek benne. Főleg. Meg szöveg. De nem sok. Csak ilyen kis buborékok. Ilyen rövid tippek. Meg egy bekezdésnyi szöveg. Nem sok. Minden oldalon így kell egységesen. Összeszedtem mindent, átküldtem. Ez nem grafikai meló. Most ezért felesleges grafikus. Nincs rá annyi idő. Ennek holnapra kész kell lenni. Mi? Jövő hétre??? Nem olyan sok ez. Semmiképp nem megy holnapra? Mindegy, akkor a héten, ahogy tudod. Csak mielőbb legyen kész.

3 nappal később...

Na, megnéztem, amit szerkesztettél. Nagyon jó lesz. De ezek a színes hátterek mik? Nem kellenek. Csak kép. Nem elég nagyok a képek? De hát, nagy képeket szedtem össze. Akkor legyen fele akkora. Majd felnagyítja, aki nem látja. Romlik? Nem romlik az annyit. Azt mondtam, minden oldalon legalább 3 kép legyen. Van, amelyikhez nem küldtem annyit, de keress hozzá! De ízléses, szép képeket... Témához illően. Jó lesz ez, csak csináld! Holnapra meglesz? Aha... Hát, jó lenne. Már tegnap ki kellett volna kerülnie az oldalra.

újabb 2 nappal később...

Láttam, amit küldtél. Ez már a végleges? Akkor mondom, mit kéne módosítani. Nem sok, ezt egy óra alatt lenyomod. A borítón cseréld ki a képet! Valami szebbre. Meg mi ez a betűtípus? Talpas nem kell. Sehol. Semmi talpas betű. Árnyékot szedd le! De olvasható lesz, csináld meg úgy, de árnyék ne legyen sehol. A szöveget kicsit növeld fent és csökkentsd alul! A logót rakd jobbra. Vagy nem... Legyen balra. Nem. Jó az középen. Na, az első oldal. Több kép kell. Legalább kettő. A szöveget tedd fel! A box a háttérben ne legyen lekerekítve. Vagy lehetne kör alakú? Akkor legyen nyolcszög. Meg oda be kéne rakni valami ábrát. Magyarázatnak. A második oldal teljesen rossz. Ezt cseréld meg a négyessel! Én nem ezeket a képeket küldtem. Kizárt! Mindegy, cseréld le mindet, ezek nem jók! A harmadikon teljesen rossz a szöveg. Átírjuk, diktálom... Vagy nem is... Írd úgy, hogy... Leírtad? Áááh, nem is, írd vissza! Jó most az úgy. A képeket körbe kéne vágni. Meg legalább 4 kép itt is. Csak 3 van? Egyet szedj le valahonnan! Az ötödik oldalt cseréld meg a hatossal, a hatodikat tedd a végére, a tizenharmadikat hozd a nyolcadik helyre! Ide kéne egy kis árnyék. De nem sok. A tizenegyedik oldalon a nagy címet cseréld le! A harmadik oldalt rakd a végére, az elé, amit az előbb a végére raktunk! Tizedik oldal teljesen kuka. Ilyet nem lehet kiadni a kezünkből. Ha ezt meglátja az ügyfél... De ehhez nem kell grafikus! Ezt még én is megcsinálom, csak nincs rá időm. Tizenötödik sem jó. Utolsó lapon is szerkeszteni kéne valamit. A kilencedik oldallal tudsz valamit kezdeni? Ez így egyáltalán nem jó. Jó, akkor megpróbálok egy grafikust keresni, addig ezt a pár módosítást légyszi...

újabb 3 nappal később...

Na, nem találtam embert, úgyhogy jó lesz ez így. Majd később megcsináltatom valakivel normálisan. Szólj, ha kikerült! Köszi!

10 perces Tom

Megvan az a karakter Az 50 első randi című filmből, akinek ellőtték a fél agyát, ebből kifolyólag 10 másodperces a memóriája? Az iromány végén megérted, miért említettem ezt és mit jelöl a választott cím.

Munka után kimentem a buszmegállóba, ahonnan pár perccel azelőtt vihetett el mindenkit egy járat, mert egyetlen lelket sem láttam. Mire odaértem, valahonnan felbukkant egy alak, aki azon nyomban a táblához is lépett, de minden másra jobban figyelt, mint a menetrendekre. Látszott rajta, hogy valami nem kerek, ezért jobbnak láttam távol tartani magam tőle. Ám az üres megállóban nem volt semmi menedékem, esély sem volt arra, hogy valaki mást szólítson meg, csakis engem, és természetesen beszélgetni akart, mert az ilyenek mindig beszélgetni akarnak, és kétezer másik várakozó közül is engem fognának ki, nemhogy egy ilyen esetben, amikor sem közelben, sem távolban nem bukkant fel senki.

Egyébként a figura részben testes, részben izmos volt. Haja géppel letolva. Alul farmer, felül fekete pulóver, aranyszínű BRAZILIA felirattal. A szája vastag és kifordult, tekintete mérsékelten gyilkos. Egyik kezében egy Zippo utánzatot szorongatott. Az ujjaira old english jellegű betűvel tetováltak valamit, valószínűleg pitbull, delva, killer, money vagy valami hasonló lehetett a szöveg. Röviden összefoglalva: olyan arc, akivel nemhogy éjszaka, még nappal sem szívesen találkozik össze az ember. Én már kezdtem egyik kezemmel magamhoz szorítani a táskámat, a szürkeállományomból pedig igyekeztem kitörölni a bankkártyám négyjegyű PIN kódját, hogy még akkor sem bírjam kinyögni, ha már félholtra vert.

Amint kiszúrt, azonnal felém vette az irányt. Minden erőmmel azon voltam, hogy ne is közelítsen, még csak a szemem sarkából sem pillantottam rá, nehogy véletlenül felvegyem a szemkontaktust. Nappal szemben álltam, de inkább a Napba révedve próbáltam láthatatlannak álcázni magam, de minden erőfeszítésem ellenére az "úriember" megszólított.

- Szia! Van egy szál cigid?

- Nem dohányzom.

A pofa kicsit összeráncolta a homlokát, majd egy bólintással nyugtázta a válaszomat. Reméltem, hogy ennyivel lezártuk a beszélgetést, de azonnal jött a következő kérdés.

- Informatikus vagy?

Az első gondolatom az volt, érdemes-e megmondanom, hogy igen, az vagyok vagy tagadjam le, sőt hazudjam magam vegyészmérnöknek vagy munkanélkülinek, esetleg nőnek vagy halottnak, vagy bármi olyannak, ami eltántorítja a beszélgetéstől, de még mielőtt bármit is mondhattam volna, elkezdte darálni, hogy miért is akarja megtudni a szakmámat. Olyan volt ez, mint amikor a Windows-nál elgurul a gyógyszer, és még mielőtt teljesen összeomlana a rendszer, feltesz valami kérdést, amit időd sincs elolvasni, és mire az Igen, Nem, Cancel valamelyikére is böknél, már arcodban is van a kékhalál. Beszéd közben folyamatosan kattogtatta a kamuzippót meg ide-oda járkált.

- Mert nekem az a problémám, tudod, hogy kaptam én egy linket a Facebookon az egyik ismerősömtől... Most hogy mondjam neked... Tudod, mikor bejön az a kis ikon, ott ilyen pirossal, ott forog... Na, tudod, az ott fent, ott villog. És akkor rákattintottam, kiírta, hogy új üzenet. Most mittudomén, Csizi Csizi vagy valami haverom. Érted... És akkor bejön az új üzenet, ott van ilyen jutúb ikon meg ilyenek. Na, és akkor én rákattintottam. Na,  és azóta... Érted... Azóta ilyen linkeket elküldözget mindenkinek. Érted? Na, de mind a 3400 ismerősömnek elküldött valami linket, és akkor én felhívogattam őket, hogy amikor megkérdezi, hogy igen, amikor azt kérdezi, hogy letöltöd, akkor feltétlenül azt nyomják, hogy NEM, ne töltsd le! Na, most nekem az lenne a kérdésem, hogy akkor én ezt most, akitől kaptam ezt a linket, akkor én ezt most jelentsem fel a rendőrségen?

- Hát...

- Mert tudod, az van, hogy én kaptam ezt a linket, hát, ugye rányomtam. Hát, miért ne nyomnék rá? Te is rányomnál. Ismerőstől kaptam. Ott volt a képe is meg minden, ismerem. Na, most érted, rákattintottam, akkor így érted, megállt minden, mindent letiltott a' izé, és akkor most ott fent meg oldalt minden piros. Érted? Na, de most nekem az lenne ezzel a problémám, hogy akkor most érted... Ha tudom, hogy kitől van ez, akkor én most jelentsem fel? Vagy most én akkor kihez fordulhatok szerinted? Szerinted? Mert érted, most elküld nekem egy ilyet. Hát, haverom, Kótaji Zsolti, hogy a fenébe ne nyitnám meg most, na, mindegy. Szóval, most akkor 3400 ember rákattint, érted. Akkor most, nekem az lenne a kérdésem, hogy... hhhhaaaa tudom... hogy kitől jött ez... akkor feljelentsem?

- Ő írta a vírust?

- Áhh, hogy írna már ő vírust... Tőle kaptam, haverom, és akkor én érted, rányomtam, és akkor 3400 embernek ez továbbment. De most érted, ki írja, hogy akkor most ezt letöltöd-e, és akkor az másfél óra... Érted... De onnantól... Kész. Na, de az érdekelne éngemet, tudod, hhhhoooogy... Ezt most akkor vissza lehet vezetni, hogy kitől jött? Már érted, ha én megkeresem azt, akitől jött, meg ő is megkeresi, akitől kapta, meg az is, meg az is, meg az is, akkor el lehet jutni a küldőhöz, nem?

- Elméletileg igen. Gyakorlatilag nem hiszem.

- Elméletileg... Na, most te azt mondod, elméletileg... De gyakorlatilag? Érted. Szóval, ehhez informatikus kell?

- Az.

- Nagyon informatikus?

- Az.

- Kemény?

- Igen. Be kell vinni számtech boltba, ott megcsinálják.

Próbáltam meggyőzni arról, hogy vigye el a gépét egy szervizbe, ahol majd mindent megoldanak neki, de nem azért, mert annyira foglalkoztatott a problémája, pusztán igyekeztem más nyakába varrni azt, amivel a sors engem büntetett.

Közben érkeztek emberek a megállóba, az egyik tüsszögött is.

- Mert, érted, most ha meglenne az az ember, akkor azt fel lehetne jelenteni, és akkor... Egészségedre! Akkor érted, akkor le lehet ezt állítani, nem küldi tovább... Egészségedre! Na, de most tudod, az itt a gond, hogy nekem a vírusirtó ezt nem is jelezte. Akkor nem is jó az egész? Most ilyen lehet? Érted... Most rákattintok, és akko' izé?

Közben befutott a busz, de míg felszálltunk, ő folyamatosan rakta a szöveget a kéretlen linkről, a 3400 ismerőséről, Kótaji Zsoltiról, a YouTube ikonról meg egyéb érthetetlen és összefüggéstelen dolgokról. A feljutás után sikerült megszabadulnom tőle, mert ismerőst vélt felfedezni a buszsofőr személyében, így leragadt a fülkénél. Egész hátul kinéztem egy ülőhelyet, ahol belesüllyedtem az ülésbe, amennyire csak lehetett, újfent mindent elkövettem, hogy elvesszek a többi ember között, hogy valamilyen csoda folytán ne lásson senki, de főleg ez az elmeroggyant ne. Fél perc után szétnézett, majd elindult felém. Én kínomban már hasított műbőr ülésnek álcáztam magam, csak ne lásson meg, ne ismerjen fel, ne jöjjön oda, ne beszéljen hozzám. Mindhiába. Folytatta ott, ahol a buszlépcsőn abbamaradt.

Pfff, bazmeg!

- Na, szóval, ez van. Akkor ezzel nem lehet csinálni semmit? Mert tudod, Panda 2006 nem jelzett semmit. Most ilyen lehet? Hogy egy Panda vírusirtó ne jelezzen semmit? Kétezerhat… Most akkor le kéne törölni mindent? Windows 8.1-et is? Mert nekem úgy kéne megcsinálni, tudod, hogy fészbukom, mindenem megmaradjon. Érted... Profilom ne törlődjön. Mert 220.000 forintos gép. Komolyan! Aztán most érted...

Innentől már csak az járt a fejemben, mi van, ha odáig jön, ameddig én? Mi van, ha nem tudom lerázni és egészen hazáig követni fog? Mi van, ha megtudja, hol lakom? Már nem is tudtam a hülye szövegére figyelni, csakis azon pörgött az agyam, hogyan szabaduljak meg tőle, hogyan rázzam le. Szerencsére nem így lett.

- Sparnál szállsz le?

- Nem.

- Mert én addig megyek.

Közeledtünk a célhoz, a forma odatartotta elém a kezét, mint aki kezet akar fogni, de mire viszonoztam volna, ökölbe szorította. Majd a másik kezét tartotta oda, de hirtelen azt is ökölbe szorította. Ezt eljátszotta 4-5 alkalommal, közben a busz megérkezett az említett "spáros" megállóba, és ezen a ponton történt valami. A pali egy pillanatra megzavarodott, pislogott párat, és mint 10 másodperces Tom, az agya hirtelen lenullázódott, és tíz perc szófosás után kezdődött minden elölről.

- Nem szállsz le itt? Cigizel? Van egy szál cigid?

- Nincs.

- Oké. Szevasz, öcsém!

Kezet nyújtott, immáron kezet is fogtunk, majd elvonult a hátsó ajtóhoz. Nem mertem hátranézni, hogy leszállt-e, még csak a fejemet sem mertem arra fordítani. Végül tényleg leszállt. Megmenekültem. De ez a bő tíz perc egy örökkévalóságnak tűnt.

Na, de ki az a 10 másodperces Tom? Az alábbi videó segít.

Hm!

Mindennapos beszélgetések a munkahelyen, amikor a kollégák azt hiszik, engem érdekel a folyamatos panaszáradat, és nem tudok egyebet reagálni, csak ennyit: hm!

- Elegem van. Hallod! Felhív azért, hogy elmesélje az életét. Komolyan mondom... Sok ráérős ember. De bazdmeg, ezért felhívni! És még megkérdezi, nem-e lehetne olcsóbban. Szerinted? Majd, ha kétszer annyi fizetést kapok. Melyik a valószínűbb? Haza akarok menni. Amúgy gürizhetek egész hétvégén, hétfőn ugyanúgy káosz van. De komolyan, áhh! Hihetetlen, milyen emberek vannak! Azt hiszik ezek, hogy én ráérek erre. Persze. Mindenre. Nem hiszem el. Felmondok. Ilyen spórolós barmot. Mert neki nem mindegy, hogy tízezer-kettőkilencven vagy tízezer-ötkilencven... Minek rendel az ilyen!? Ilyen spúr faszt! Na, itt a másik értelem! Erre visszamondja. Érteeed? Áhh, most komolyan, én ezért dolgozok!? Törölhetem az egészet. Anyád! Hallod, elegem van! Hát, mi van ma az emberekkel? Ma az összes idióta felhív. Jól van, akkor ne szólj bele! Faszom kivan. Akkor megszakadt. Majd visszahív. Óóó, he! Ezek nem normálisak. Meg se nézi, mi van odaírva, hív egyből. Majd én elmondom neki. Mert nekem mindenre van időm. Erre is. Még sehol sem tartok reggel óta. Bojkottálják a munkámat. Cigizzünk már! Szétrobban az agyam. Ezt a sóherséget má'! Vegyétek a sok szar olcsót. Faszomnak rendel az ilyen amúgy! Komolyan... Faszkalapok! Ez most komolyan hülye? Na, jóú! Már megint 3 óra. Mikor kapunk fizut? Nem akarja még utalni? Csörög már megint. Nem bírtok magatokkal? Jó, majd felveszem. Hagyjál már! Komolyan, most már felmondok. Kész!

- Hm.

- Esik már megint ez a szar. Tegnap is esett. Minek esik már ez megint? Oh, most komolyan esik!? Milyen felhő jön mááá'! Az azt' szép lesz. Ebből lesz olyan zuhé. Esik már. Azt nézd! Még jó, hogy tíz perce állt el. Már megint esik. Aaagh! Elegem van. Fúj már ez a szar is. Zárd be az ajtót! Huzat van. Kiviszi a fejemet. Fakkom! Lehetne már nyár. He! Hát, milyen idő ez!? Ilyenkor esik. Már megint esik ez a szutyok? Idén lesz hó? Kimehetnénk szánkózni. Nézd, havazik! Hó. Ahj, már megint havazik? Lehet csúszkálni. Fasza lesz. Reggel indulhatunk korábban. Kocsi be fog indulni? Minek esik má' ez februárban? Sose lesz tavasz. Mikor megyünk már haza?

- Hm.

- Amúgy kollegina ma nem jön? Nem mondott semmit. Vagyis tegnap úgy volt, hogy ma 10-re jön. Azt' fél 12. Hívjam fel? Nem veszi fel. Ezek meg itt keresik rajtam, hogy hol van. Mert nem csinált meg valami izét. Valami faszságot. Persze. Csináljam meg én. Mert nekem amúgy kurvára van rá időm. De mit csinált ez itt? Ezt nem is így kell. Mi ez? Katyvasz. Gebasz van. De amúgy... Ennyi az értelem. Szerkeszthetem át az egészet. Mert megint mindenki annyira átnézte... Tele van hibával. Bele se olvastak. A faszomat csinált ez már megint!? Óúh! Ja, mert neki ezt sem kell megcsinálni. Nekem meg igen. Mindent nekem. Van is nekem erre időm... Várjál már, most hív! Fél óra. Király! Ennek meg egy órája kész kéne lenni. Akkor kirakom így. Utána meg ezért is én leszek a szar. Mert itt senki nem csinál semmit. Csak én. Elegem van. Na, de most akkor? Nem is értem már. Amúgy izé. Megint hülyeséget csináltak. Összekatyvaszolódott az egész. Most már kurvára nem tudom, hogy hol tartok, mit csinálok. Faszomat érdekli.

- Hm.

- Na, most szerinted ezzel mit kezdjek? Világosan elmondtam nekik. Milyet, mekkorát. Erre küldenek egy tök más méretet. Ezzel nem tudok mit csinálni. Na, majd mindjárt felhívom, azt' úgy kiosztom. Engem most már nem érdekel. Akkor ne vedd fel! De utána meg pampogni fog, hogy miért nincs kész. Mindegy. Engem nem érdekel. Majd akkor megcsinálja magának. Mindent én csináljak? Mert nekem aztán mindenre van időm! Azt hiszik ezek. Na, hív már... Aaagh, anyááám! Most ez normális szerinted? Megkérdezi, hogy nem-e lehet ezt kirakni. Mikor elmondtam már hányszor, hogy nem! Áhh, komolyan mondom...! Idióták az emberek. Most akkor ezzel szerinted mit csináljak? A ráknak küld ilyet!? Na, várj! Felhívom már izét, hogy így nem-e lehetne... Nem veszi fel. Miért is venné... Jó, itt lett elegem az egészből. Elküldöm így. Majd csinálnak vele valamit. Azt csinálnak, amit akarnak. Engem nem érdekel. De utána majd nekem fognak pampogni. Nekem. Anyja picsáját! Majd megcsinálom. Ha egyszer kurva sok időm lesz. Hallod, ez hülye! Elmondtam neki, hogy nem jó. De itt izél, hogy így jó. Hiába mondom neki. Áááá! Menni akarok haza. Amúúúgy... Ja, semmi. Miii? Óh, faszom, hagyjál már ezzel a sok szarral! De ezek is, bazmeg, olyan egy kurva nagyképű banda! Na, már megint hív. Átküldik a jót. Várjak. De már kint kéne lennie! Jó, ő bajuk. Bojkottálják a munkámat. Lehet is így haladni. Bammeg! Hogy néz ez ki? Ááá! Izéli a szememet. Jóú. Én most már nem foglalkozok vele. Most komolyan, nekem ilyen emberekkel kell foglalkozni!?

-  Hm.

- Halloood!? Valami gebasz van. A gépem már tíz perce nem csinál semmit. Csak tőtikézik. Indítsam újra? Vagy mit csináljak vele? Így nem lehet dolgozni. Oh, újraindítom én a faszba! Hjaaaj... Csinálj már valamit! Ilyen szart! Nem tudom megnézni. Amúgy most szívat a rendszer is. Lehetne haladni, azt' kurvára nem haladok semmire. Haza akarok menni. Ezzel most mi van? Na, most szerinted? Már ötödször indítom újra és nem csinál semmit. Oh, bazmeg! A rák vammáá'...! De erre nem költene. Hogy új gépet vegyen. Várjál már! Most "nem akar dolgozni a gépem" nap van. Semmi. Csak forog ott fenn. Na, jó, elegem van! Csörög ez a szar is. Úgyse tudom neki megnézni. Nem csinál semmit. Nem tudom megnyitni. Be se tölt. Fuuuh, ezt nem hiszem el! Naaa, pörögjé' má'! Várj! Tölt. Semmi nem működik úgy, ahogy működnie kéne. Mindjárt. Mingyámán!!! Hát, nem látod, hogy nem csinál semmit? Így hagyom, azt' faszom. Hallod, itt van 11 óra és még kurvára nem tudtam csinálni semmit! Pedig aszittem, ma pikk-pakk menni fog. Szerinted csinál valamit? Semmit. Most miért nem csinálja? Faszom a' izébe is! Totál meghalt az egész. Hiába nyomom a' izét is. Tőtikézik. Óóóóó, haza akarok menni!

- Hm.

- Ez mikor hajlandó már betolni a képét? Múlt héten is azt mondta, hogy bejön. Hát, hogy bejött! Szarik a cégére, bazmeg! Nem bánnám, ha ma bejönne. Már megint idióta. Csak a maileket küldi. Kész van már? Mintha nekem arra lenne időm. Hát, anyja picsáját! Komolyan. Most is idetelefonál. Áhh! Idióta. Elmondtam neki, hogy még nem kezdtem hozzá. Mert nincs időm. Erre "SOS, oldjuk meg"... Hát, oldja meg! Engem nem érdekel. Kutyát nem érdekli. Legalábbis engem biztos nem. Most is küldözgeti a faszom e-mailjeit. Ahelyett, hogy bejönne. Leülnénk és megbeszélnénk. De mintha nem elmondtam volna már neki... Áhh, mindegy, beszélhetek én itt. De mán legyen kész! Mikor neki sincs fogalma az egészről. Azt se tudja már, mi van a cégével. Úgy be fogunk csődölni, mint a huzat. Megint hülyeségekkel foglalkozik. SOS, bazmeg! Minden SOS. Nem mondta telefonba', hogy mikor jön? Felhívom. Nem veszi fel. Oh, jöhetne már! Faszom. Így ma sem leszek kész. Így nem lehet haladni. Komolyan mondom. Hol a rákba' van már megint? Még mindig nem veszi fel. Nem foglalkozik semmivel. Írja nekem, hogy hívjam fel az ügyfelet. Most nem fel tudná hívni ő is? Azt se tudom, miről van szó. Most kurvára nem vagyok képben semmivel. Érdekel is engem... De persze megint én. Mert én mindenre ráérek. Nekem mindenre van időm. Idióta! Elegem van. Cigizzünk! Fizetést mikor akar már adni? Jó lenne már. Láttad, hogy mit írt? Ezt nézd! Figyeld! Na, kíváncsi leszek, ebből is mi lesz. Semmi. Azt se tudja, mit akar. Megint. Már megint kitalált valami hülyeséget. De miért foglalkozunk mi ilyennel? Ez megint akkora bukta lesz. Megint összevállalt minden hülyeséget. Mi van??? Nem is értem, mi baja. Értelmezd már nekem, hogy mit akar! Hagyjon már engem békén! Faszomnak kell ilyen hülyeségeket csinálni... Ki fogja ezt megnézni? Senki. Most már felmondok. Ma se fog bejönni, mi? Na, hív már. Tíz perc és itt van. Auh má'! Agyamra megy ez is. Csak jöjjön be! Úgy kiosztom a faszba. Engem nem érdekel. Majd megmondom neki. Most is azt mondta, írjak a nevében e-mailt meg izé! Ennek azt' sok értelme van. Hallod! Múltkor válaszolt egyre, írt egy kétoldalas regényt. Hát, hol van nekem arra időm?

- Hm.

- Úh, hangosítsd már fel! Nyitok ablakot. Büdi van. Szemetet le kell vinni. El ne felejtsd! Összekötöd? Huzat van. Becsukod? Cigi? Pssz-pssz! Várj, csörög! Halkítsd már le! Nem hallok semmit. Motyogott magának. Nem érteni semmit. Esik? Kabátot hozzál! Visszahangosíthatod. Szemem kifolyik. Szar naptól. Ez is idesüt. Húzd már be! Villanyt felnyomod? Nem látok semmit. Halkíts már kicsit! Pfú, bammeg! Büdi van. Kinyitod? Szellőztessünk kicsit. Valamikor fel is kéne mosni. Majd, ha lesz rá időm. Hehe! Még ha lenne rá időm... Mi ez a szar? Benyomsz valami zenét? Rádiót. Az jó lesz. Ne ezt! Mi a rák lett ezzel is? Recseg. Lehalkítod? Várj, ezt felveszem! Megszakadt. Pssz-pssz, írtam Skype-on. Óúh! Ebből is ilyenkor fogy ki a papír. Nyomtass már! Csipogjál! Megint begyűrte. Nem. Szerintem, menjünk cigizni. Bezárom már ezt az ajtót. Oh, mit akartok már megint!? Csörög ez a szar. Hagyjatok már élni! Na, most ez...? Halló... Akkor ne szólj bele! Csak csipog. Mi? Azt' az mi a rák? Pfff! Külföldi emberke. Nem beszélni mágyár. Honnan találnak meg ilyenek? Beszarás. Skype. Hallod! Ezt is idebassza nekem. Csináljam meg én. Ezt is. Mindent. Mert nekem van is erre időm... Fakkom má'! Úgy itt hagyom ezt az egészet. Akkor majd leshet. Ha felmondok. Mondtam már neki hányszor, hogy vegyen-fel-még-egy-em-bert! Majd akkor fog kapkodni, ha én már nem leszek. De engem már nem érdekel. Várj már! Már nem bírom felfogni aggyal. Csörög már megint. Óóóh, a kurva anyátokat mán! Nem megyünk még haza?

- Hm

- Láttad? Facebookon. Ez most az az autó? Most vette és már eladja. Ja, németből hozatta be. Figyeled? Éjszaka fotóz fekete autót. Az állat! Felállt a járdára. Úgy kell azt. BMW. Elektromos ablak elől-hátul, ABS, légzsák, alufelni. Nagyon megkímélt. Ohh, még azt mondja, gyönyörű állapotban... Háhá! Hallod? Egymilliónyolc. Hol él ez? Kell a francnak! A miénk jobb. Nem adnám semmi pénzért. Azt is el kéne már vinni valamikor. Mennyi lesz a kuplung? Generátor is kéne. Aksit rendeltél? Adhatná már a fizut. Mikor kapjuk? Nem mondta? Megint nem kapom meg időben. Ja, az is most vett új kocsit. Arra van pénz. Meg házra. Fizetésemelésre nincs. Mondtam neki, hogy új szék is kéne. Ezen nem lehet ülni. Azt is mikor mondtam már... Beszélhetek én. Túlóra megint nem lesz kifizetve. De most már megmondom neki. Elegem van már. Most is Facebookra tölti fel a képeket. Születésnapi buli. Mi meg dógozzunk, mi?

- Hm.

... és ez mindennap újra meg újra.

Tiszta lappal

Hosszas kihagyás után újra blogolásra adtam a fejemet. Sikerült elszakadnom a régi irományoktól, melyek immár nem keringenek szabadon az interneten, de azért magamnak elmentettem őket.

Időről-időre felkerestem régi oldalakat, amiket régen aktívan követtem, de nagy részük már nincs meg vagy egy ponton - mindennemű lezárás nélkül - mintha elvágták volna, az író nem vitte tovább. Annak idején pár bloggerrel felvettem a kapcsolatot, de nagy részükkel már nem csevegek, nem tudom, mi van velük. Gondoltam, keresek új webnaplókat, amiket olvasgathatok, de olyannyira eltűntek a személyes ihletésűek, hogy véletlenül sem sikerült egy jobbra is akadnom. Hosszú idő telt el, és elég alaposan megváltozott a blogolás kultúrája. Nem találtam egyebet, mint öt másodperces posztokat arról, a posztoló hol nyaralt (kép), kivel bulizott (ez is kép), mit evett étteremben (ez is kép), milyen poénon röhög épp (szerkesztett kép), milyen zenét hallgat (YouTube link) vagy milyen filmet néz (ez is YouTube link). Akadt néhány cicás gif is. Sehol egy valamirevaló iromány, sehol semmi terjedelmesebb, csak gyorsan emészthető dolgok. Mindenki siet, senkinek sincs ideje, ennyi fér bele.

Részben ezért sem sikerült mindeddig újrakezdenem. Zavart, hogy már nem olyan ez a világ, mint régen. Ennek ellenére, az elmúlt pár évben minduntalan ott motoszkált bennem az érzés, hogy ideje lenne megint billentyűzetet ragadnom, de valamilyen más érzések mindig lebeszéltek róla. Például egy kérdés: lesz még bárki is, aki követi, olvassa ezt? Arra jutottam, hogy mindegy, mert a klasszikus értelemben vett blognak a célja az, hogy az ember kiírhassa magából, amit szeretne, aztán vagy csapódnak hozzá követők, vagy nem.
Nem kívánok lájkvadász vagy netszónok lenni; mostantól annyi a célom ezekkel a szösszenetekkel, amik majd itt helyet foglalnak, hogy kielégítsem az írási vágyamat, hogy kiadjam magamból a gondolataimat, a mindennapi mocskot, és - reményeim szerint - szórakoztassam azt a néhány embert, akik az elmúlt években újra meg újra az orrom alá dörgölték, hogy csináljam tovább. Ennyi, semmi több.