10 perces Tom

Megvan az a karakter Az 50 első randi című filmből, akinek ellőtték a fél agyát, ebből kifolyólag 10 másodperces a memóriája? Az iromány végén megérted, miért említettem ezt és mit jelöl a választott cím.

Munka után kimentem a buszmegállóba, ahonnan pár perccel azelőtt vihetett el mindenkit egy járat, mert egyetlen lelket sem láttam. Mire odaértem, valahonnan felbukkant egy alak, aki azon nyomban a táblához is lépett, de minden másra jobban figyelt, mint a menetrendekre. Látszott rajta, hogy valami nem kerek, ezért jobbnak láttam távol tartani magam tőle. Ám az üres megállóban nem volt semmi menedékem, esély sem volt arra, hogy valaki mást szólítson meg, csakis engem, és természetesen beszélgetni akart, mert az ilyenek mindig beszélgetni akarnak, és kétezer másik várakozó közül is engem fognának ki, nemhogy egy ilyen esetben, amikor sem közelben, sem távolban nem bukkant fel senki.

Egyébként a figura részben testes, részben izmos volt. Haja géppel letolva. Alul farmer, felül fekete pulóver, aranyszínű BRAZILIA felirattal. A szája vastag és kifordult, tekintete mérsékelten gyilkos. Egyik kezében egy Zippo utánzatot szorongatott. Az ujjaira old english jellegű betűvel tetováltak valamit, valószínűleg pitbull, delva, killer, money vagy valami hasonló lehetett a szöveg. Röviden összefoglalva: olyan arc, akivel nemhogy éjszaka, még nappal sem szívesen találkozik össze az ember. Én már kezdtem egyik kezemmel magamhoz szorítani a táskámat, a szürkeállományomból pedig igyekeztem kitörölni a bankkártyám négyjegyű PIN kódját, hogy még akkor sem bírjam kinyögni, ha már félholtra vert.

Amint kiszúrt, azonnal felém vette az irányt. Minden erőmmel azon voltam, hogy ne is közelítsen, még csak a szemem sarkából sem pillantottam rá, nehogy véletlenül felvegyem a szemkontaktust. Nappal szemben álltam, de inkább a Napba révedve próbáltam láthatatlannak álcázni magam, de minden erőfeszítésem ellenére az "úriember" megszólított.

- Szia! Van egy szál cigid?

- Nem dohányzom.

A pofa kicsit összeráncolta a homlokát, majd egy bólintással nyugtázta a válaszomat. Reméltem, hogy ennyivel lezártuk a beszélgetést, de azonnal jött a következő kérdés.

- Informatikus vagy?

Az első gondolatom az volt, érdemes-e megmondanom, hogy igen, az vagyok vagy tagadjam le, sőt hazudjam magam vegyészmérnöknek vagy munkanélkülinek, esetleg nőnek vagy halottnak, vagy bármi olyannak, ami eltántorítja a beszélgetéstől, de még mielőtt bármit is mondhattam volna, elkezdte darálni, hogy miért is akarja megtudni a szakmámat. Olyan volt ez, mint amikor a Windows-nál elgurul a gyógyszer, és még mielőtt teljesen összeomlana a rendszer, feltesz valami kérdést, amit időd sincs elolvasni, és mire az Igen, Nem, Cancel valamelyikére is böknél, már arcodban is van a kékhalál. Beszéd közben folyamatosan kattogtatta a kamuzippót meg ide-oda járkált.

- Mert nekem az a problémám, tudod, hogy kaptam én egy linket a Facebookon az egyik ismerősömtől... Most hogy mondjam neked... Tudod, mikor bejön az a kis ikon, ott ilyen pirossal, ott forog... Na, tudod, az ott fent, ott villog. És akkor rákattintottam, kiírta, hogy új üzenet. Most mittudomén, Csizi Csizi vagy valami haverom. Érted... És akkor bejön az új üzenet, ott van ilyen jutúb ikon meg ilyenek. Na, és akkor én rákattintottam. Na,  és azóta... Érted... Azóta ilyen linkeket elküldözget mindenkinek. Érted? Na, de mind a 3400 ismerősömnek elküldött valami linket, és akkor én felhívogattam őket, hogy amikor megkérdezi, hogy igen, amikor azt kérdezi, hogy letöltöd, akkor feltétlenül azt nyomják, hogy NEM, ne töltsd le! Na, most nekem az lenne a kérdésem, hogy akkor én ezt most, akitől kaptam ezt a linket, akkor én ezt most jelentsem fel a rendőrségen?

- Hát...

- Mert tudod, az van, hogy én kaptam ezt a linket, hát, ugye rányomtam. Hát, miért ne nyomnék rá? Te is rányomnál. Ismerőstől kaptam. Ott volt a képe is meg minden, ismerem. Na, most érted, rákattintottam, akkor így érted, megállt minden, mindent letiltott a' izé, és akkor most ott fent meg oldalt minden piros. Érted? Na, de most nekem az lenne ezzel a problémám, hogy akkor most érted... Ha tudom, hogy kitől van ez, akkor én most jelentsem fel? Vagy most én akkor kihez fordulhatok szerinted? Szerinted? Mert érted, most elküld nekem egy ilyet. Hát, haverom, Kótaji Zsolti, hogy a fenébe ne nyitnám meg most, na, mindegy. Szóval, most akkor 3400 ember rákattint, érted. Akkor most, nekem az lenne a kérdésem, hogy... hhhhaaaa tudom... hogy kitől jött ez... akkor feljelentsem?

- Ő írta a vírust?

- Áhh, hogy írna már ő vírust... Tőle kaptam, haverom, és akkor én érted, rányomtam, és akkor 3400 embernek ez továbbment. De most érted, ki írja, hogy akkor most ezt letöltöd-e, és akkor az másfél óra... Érted... De onnantól... Kész. Na, de az érdekelne éngemet, tudod, hhhhoooogy... Ezt most akkor vissza lehet vezetni, hogy kitől jött? Már érted, ha én megkeresem azt, akitől jött, meg ő is megkeresi, akitől kapta, meg az is, meg az is, meg az is, akkor el lehet jutni a küldőhöz, nem?

- Elméletileg igen. Gyakorlatilag nem hiszem.

- Elméletileg... Na, most te azt mondod, elméletileg... De gyakorlatilag? Érted. Szóval, ehhez informatikus kell?

- Az.

- Nagyon informatikus?

- Az.

- Kemény?

- Igen. Be kell vinni számtech boltba, ott megcsinálják.

Próbáltam meggyőzni arról, hogy vigye el a gépét egy szervizbe, ahol majd mindent megoldanak neki, de nem azért, mert annyira foglalkoztatott a problémája, pusztán igyekeztem más nyakába varrni azt, amivel a sors engem büntetett.

Közben érkeztek emberek a megállóba, az egyik tüsszögött is.

- Mert, érted, most ha meglenne az az ember, akkor azt fel lehetne jelenteni, és akkor... Egészségedre! Akkor érted, akkor le lehet ezt állítani, nem küldi tovább... Egészségedre! Na, de most tudod, az itt a gond, hogy nekem a vírusirtó ezt nem is jelezte. Akkor nem is jó az egész? Most ilyen lehet? Érted... Most rákattintok, és akko' izé?

Közben befutott a busz, de míg felszálltunk, ő folyamatosan rakta a szöveget a kéretlen linkről, a 3400 ismerőséről, Kótaji Zsoltiról, a YouTube ikonról meg egyéb érthetetlen és összefüggéstelen dolgokról. A feljutás után sikerült megszabadulnom tőle, mert ismerőst vélt felfedezni a buszsofőr személyében, így leragadt a fülkénél. Egész hátul kinéztem egy ülőhelyet, ahol belesüllyedtem az ülésbe, amennyire csak lehetett, újfent mindent elkövettem, hogy elvesszek a többi ember között, hogy valamilyen csoda folytán ne lásson senki, de főleg ez az elmeroggyant ne. Fél perc után szétnézett, majd elindult felém. Én kínomban már hasított műbőr ülésnek álcáztam magam, csak ne lásson meg, ne ismerjen fel, ne jöjjön oda, ne beszéljen hozzám. Mindhiába. Folytatta ott, ahol a buszlépcsőn abbamaradt.

Pfff, bazmeg!

- Na, szóval, ez van. Akkor ezzel nem lehet csinálni semmit? Mert tudod, Panda 2006 nem jelzett semmit. Most ilyen lehet? Hogy egy Panda vírusirtó ne jelezzen semmit? Kétezerhat… Most akkor le kéne törölni mindent? Windows 8.1-et is? Mert nekem úgy kéne megcsinálni, tudod, hogy fészbukom, mindenem megmaradjon. Érted... Profilom ne törlődjön. Mert 220.000 forintos gép. Komolyan! Aztán most érted...

Innentől már csak az járt a fejemben, mi van, ha odáig jön, ameddig én? Mi van, ha nem tudom lerázni és egészen hazáig követni fog? Mi van, ha megtudja, hol lakom? Már nem is tudtam a hülye szövegére figyelni, csakis azon pörgött az agyam, hogyan szabaduljak meg tőle, hogyan rázzam le. Szerencsére nem így lett.

- Sparnál szállsz le?

- Nem.

- Mert én addig megyek.

Közeledtünk a célhoz, a forma odatartotta elém a kezét, mint aki kezet akar fogni, de mire viszonoztam volna, ökölbe szorította. Majd a másik kezét tartotta oda, de hirtelen azt is ökölbe szorította. Ezt eljátszotta 4-5 alkalommal, közben a busz megérkezett az említett "spáros" megállóba, és ezen a ponton történt valami. A pali egy pillanatra megzavarodott, pislogott párat, és mint 10 másodperces Tom, az agya hirtelen lenullázódott, és tíz perc szófosás után kezdődött minden elölről.

- Nem szállsz le itt? Cigizel? Van egy szál cigid?

- Nincs.

- Oké. Szevasz, öcsém!

Kezet nyújtott, immáron kezet is fogtunk, majd elvonult a hátsó ajtóhoz. Nem mertem hátranézni, hogy leszállt-e, még csak a fejemet sem mertem arra fordítani. Végül tényleg leszállt. Megmenekültem. De ez a bő tíz perc egy örökkévalóságnak tűnt.

Na, de ki az a 10 másodperces Tom? Az alábbi videó segít.